A minőség mindig több eredményt is hoz

Friss egyéni vállalkozóként gyorsan rájöttem, elengedhetetlen számomra a működés biztosítása tekintetében, hogy gyorsan és könnyen rá lehessen találni tevékenységemre, vagyis legyen egy olyan marketing forrása vállalkozásomnak, mely folyton működik, úgy is, hogy az én jelenlétemre ne legyen szükség.

Gyorsan el is határoztam, hogy csináltatok egy weboldalt. Az egyik ismerősöm arra biztatott, hogy ne elégedjek meg egy alacsony- vagy középkategóriás honlappal, hanem már az elején olyan oldalt készíttessek magamnak, ami technikailag jól felépített, motorikusan is és kivitelezésben is tökéletes, mert a későbbiekben már szükségem lesz rá, és megéri az elején befektetni mind anyagilag, mind hozzátett munkában egy kicsit többet, mert a végén ennek többszörösét nyeri vele az ember. Én azonban nem akartam túl sokat költeni egy egyszerű honlap kialakítására – gondoltam én.

Így hát kerestem egy ismerőst, aki tud ebben segíteni. A weboldal készen lett, de sajnos semmilyen eredményt sem hozott. Szép lett, és minden információt tartalmazott, de őszintén szólva semmi különleges sem volt benne, ami miatt figyelemfelkeltő lett volna. Azt gondoltam ez nem is követelmény. Számomra az volt a fontos, hogy legyen egy weboldalam. Fogalmam sem volt akkor még, hogy mennyire fontos, hogy az a kialakított honlap egyedi weboldal legyen. Különleges eredményeket így visszatekintve nem hozott az oldal, de mivel én sokat dolgoztam egyéb marketing csatornákon, szépen fejlődött a vállalat.

Fél év múlva azonban már egyértelművé vált, hogy új marketing csatornára van szükség a további vevők becsalogatására, mert a régiek már elavultak, nem igazán érik el azt a hatékonyságot, amire szükség lenne. Ekkor kerültem kapcsolatba egy komoly szakértői csapattal, akik átalakították weblapomat, és igazán speciálissá varázsolták azt. A kiegészítő szolgáltatások igénybevételével már elmondhatom, hatalmas sikereket ér el az oldal. Ha már az elején hallgattam volna az ismerősömre, kevesebb forrással, hamarabb, sokkal nagyobb eredményeket tudtam volna elérni.